Martsa Alajos nagybátyám, a fotóművész, Esztergom első díszpolgára, könyvtárigazgatója személyes levelei között bukkantam erre a versre, amit nem igazi poéta, hanem egy szobrász írt. Csorba Géza a II. Világháború alatt, Esztergom ostromakor, vagy nem sokkal utána vetette papírra, a ma már Szlovákiához tartozó helység, Párkány asszonyairól. Csorba Gézát a munkaszolgálatosok közül menekítette ki nagybátyám, és élete végéig szoros barátság fűzte őket össze. Csorba nagy híve volt Adynak is, a Fiumei úti temető Ady síremléke az ő alkotása. Évekig dolgozott a József utcai műteremben, apám, Martsa István szobrász első mestere volt.

Annak megítélése, hogy ez a költemény mennyire tartozik a világirodalom legszebbjei közé, nem feladatom, mindenesetre érződik belőle a meghatottság és a bátor asszonyok iránti tisztelet. És a tanulság, amelyet mi, akik jóideje békében élünk, jó, ha tudunk. Mert az amerikai szuperhősös filmek nem azt a képet rajzolják elénk, amiről itt a szobrász ír: hogy a vész idején mennyire kifordul önmagából az ember, s gyáván nem az igazi ellenség, hanem saját társa ellen fordul. És arról, hogy mire képes a nő, ha igazán nagy a baj.

 

 

 

 

 

 

 

 

Csorba Géza

Öld meg fiamat, ha van gyermeked!

Krónikás ének Párkány asszonyairól

1944.


Ezerkilencszáz negyvennégy telén,
Mikor Esztergom nyögte az igát:
Romok alatt s a hegy pincéiben
Hol űzött és gyáva félelme lapult meg,
A bor helyében forrt a gyűlölet
Mely nem a német hordát marta szét
Hanem önnön testvérét adta fel,
Judás-kenyérért -lopván egy napot.

Alig volt ember, aki szívesen
Segített volna vízbe fulladónak,
Vagy lángra lobbant háznak ajtaját
Segített volna felszakítani.
Ember s ember közt nőtt a szakadék,
Dagadt, sepert a fertős, bűzös ár,
Felbolydult dicsvágy habzó tébolya.

A szeretet, mely kábult nemzetet
Viharban, éjben egykor összefűzött
Széjjelszakadt s haraggá változott.
Az árulás hóhérnak adta el
Az összetartás holt foszlányait,
Hogy hurkot kössön az igaz nyakára!

Így robbanthatta fel a bosszulás
A hidat: Párkány s Esztergom között,
S bár megbénult a testvér-kézfogás
S tekintetünknek jég s híd torlasza
szabott tilalmat – mégis eljutott
hozzánk a hír –talán szél hozta át?...
hogyan kergették el a németet
a tigrismerszű hős párkányi nők!

Zúgott, morajlott ádáz küzdelem:
A túlsó parton a szovjet hadak
Törtek keresztül a Garam vizén,
Angol bombázók Esztergom egéről
Szórták a kín, a halál magvait
De városunk tűrt, szűkölt tétlenül.

Mikor a germán kapca már szorult,
Az ezredes kiadta a parancsot:
Hogy Párkány népe fészkét adja fel,
S vonuljon vélük vissza napnyugatra.
A város megmeredt, szíve megállt,
S daccal felelt az úrkodó pribéknek:
-Nem ! Nem megyünk! Inkább itt pusztulunk!

De a parancsnok sem tágíthatott,
S a lakosságnak házi holmiját
Az ősi múltnak minden örökét
Teherkocsikra dobáltatta fel.
Hiába ám! –A nép ellenszegült,
S visszahordotta féltett holmiját.

A gőgös német dúlt-fúlt mérgibe
S a holtig őrzött házakba vonult,
Hogy elcipeljen mindent, mit talál.
Közeltusára fordult most a sor
A németek s az asszonyok között,
S amíg másutt a gyávaság simult,
Az egri csillag itt feltámadott!

Előkerült a fejsze és a kapa,
A forró víz s tűzhely parazsa
Zúdult, zúdult a betolakodókra!
Egy német tiszt most fegyvert ragadott,
Hogy támadóját véle leterítse,
A nő pedig felkapta gyermekét,
S pajzsul emelte fel maga elé:
„Öld meg fiamat, ha van gyermeked!”
kiáltott fel az asszony, s a bitang
bénult kezéből a pisztoly kihullt.
Villámként érte az anyai sikoly!

Estig gomolygott Párkány ostroma
S mire a nap leszállt, a németek
Megszégyenülten állottak odébb.

**********************
Kicsiny fiam! Anyádnak fegyvere!
Légy most is fegyver, népnek pajzsa és
Állj bátoran annak elébe most,
Ki álnokul új pusztítást agyal ki,
S kiabáld feléje, mint egykor anyád:
Hát ölj meg engem, ha van gyermeked!

A hős párkányi asszonyoknak szeretettel Csorba Géza
 

Szerző: ipros  2010.10.01. 14:44 2 komment

Címkék: esztergom géza párkány ostroma csorba alajos martsa ii világáború

2010. szeptember 19-én délután a Műteremház ismét megnyitotta kapuját a KÖN -Kulturális Örökségek Napjai- alkalmából. A szobrászműteremben alkalmi előadótermet rendeztünk be, és Martsa Piroska szobrászrestaurátor három előre meghirdetett időpontban vetített képes előadást tartott a műterem múltjáról, jelenéről, terveiről.

Az eseményt több mint százan látogatták, a szobrászműterem nem is tudta befogadni egyszerre a vendégeket, sokan kívül rekedtek. Számukra a Martsa-unokák tartottak vezetést a festőműteremben, ahol M. Szűcs Ilona festő- és éremművész alkotásai mellett a nemrégiben itt zajló gyakorlati tanfolyam eredményeit is bemutattuk. Az ELTE művészettörténet-szakos hallgatói ismerkedtek egy héten át a képzőművészet materiális oldalával, s néhányuk Botticelli és Matisse-másolatát még meg lehetett tekinteni a műteremben. 

A vendégek reakciói sokszor meglepőek voltak, hiszen mi, akik itt élünk, természetesnek találjuk a műhelymunka sajátos világát. A látogatók nagy része elfogadta és érdekesnek találta, hogy például az ülőalkalmatosságok sokfélék és különböző stílusúak, hiszen onnan szereztük be őket, ahonnan tudtuk, de volt olyan, akit ez borzalommal töltött el és kifogásolta hogy a székeink nem egyformák.

Nos, a művészet nem a kockairodák és kockabútorok világa, az egyformaság ellen minden porcikánk tiltakozik. Minket ez a fajta elvárás alaposan megriasztott! Hogyan találjuk meg a kontaktust az olyan emberrel, aki az egyediséget borzasztónak találja?

Mindent összevetve azonban az esemény jól sikerült és a látogatók pozitív benyomásokkal távoztak, legalábbis nekünk ezt mondták...

 

 

 

 

Szerző: ipros  2010.09.20. 12:15 Szólj hozzá!

Címkék: piroska elte ilona m. szűcs botticelli matisse kön 2010 műteremház martsa

süti beállítások módosítása