M. Szűcs Ilona festő- és éremművész olajfestménye 2016. május 10-én tűnt el, valószínűleg akkor, amikor egy szállítójárműbe való berakodáskor a kiállítási anyag rövid időre őrizetlenül maradt.

A 2001-ben készült festmény a József utcai műtermeket ábrázolja, az előttük felállított szobrokkal, és a Művészkert virágaival. A 2010-ben elhunyt művész életművének jelentős darabja, szeretnénk mielőbb épségben visszakapni.  Felhívjuk a galériások és viszonteladók figyelmét, hogy rendőrségen a lopás ténye rögzítve lett, tehát ezek után nem nagyon érdemes adni-venni, célszerűbb visszajuttatni hozzánk.

Méretei: cca 70 x 50 cm, olaj, farost, széles aranyozott keretben.

A lávalámpa az egyik tökéletesen fölösleges terméke a kínai találékonyságnak, mégis, amikor nézem az emelkedő, süllyedő, kisebb-nagyobb olvadt műanyag gömböket, melyet egy egyszerű, 40-es izzó által termelt hő hoz mozgásba, érdekes párhuzamot találok a fényes felületű gömbök és a társadalom működése között.

Olyan ez, mint a politika mozgása: pártok fel-le áramlása a számukra kijelölt szűk térben.

A lávalámpa lényege, hogy az izzó melege a hőre lágyuló műanyag masszát felmelegíti, s abból gömbök szakadnak ki. Aszerint, hogy a masszában levő folyadék mely része kap elegendő energiát, s válik könnyűvé, elkezd emelkedni az üveghengerben.

Eleinte egy hosszú nyúlvány képződik, melyből kis gömb szakad le (valójában fel), s ez a folyadék felszíne felé tör. A nyúlvány maradék része ezután visszazuhan az alsó, közös masszába, mint a szegény család, mely, miután nagy energiákkal bocsátotta útjára tehetséges gyermekét, visszatér megszokott közegébe.

A gömböcske, felérvén a folyadék tetejére, ott időz egy kicsit, mocorog, veszíti az energiát, kihűl, elnehezedik, és lassan visszahull. Eközben a folyadék – lásd. társadalom - belső feszültségei, energiái hatására alulról újabb gömböcöket gerjeszt a hő, s azok is megkezdik energiában gazdag emelkedésüket, míg a fentről jövő, lehűlvén, süllyedni kezd.

Egymás mellett némi torzulással ugyan, de békésen elsiklanak az üveghengerben. Az újonc a tetőre kerül, a fáradt, elnehezedett  massza új energiát gyűjt a lenti melegből.

A gömböcök nem egyformák. A kisebbek fürgébbek, ám ha túl kicsik, már idő előtt elveszítik az energiájukat, sok esetben nem is érnek fel a tetőre. (Hiányzott az 5 %-os támogatottságuk.) Míg, ha túl nagy a masszagömb, csak lassan képes emelkedni, és mire nehézkesen felmászik -ha fel is ér a felszín közelébe - szinte azonnal vissza is zuhan.

Érdekes azonban, hogy az első transzportból egy vékony réteg odafönt marad. Egy hideg kéreg, melyet a meleg folyadék megtart a felszínén, akkor is, ha hőmérséklete miatt már le kellene ereszkednie. Ez hűvös, vékony lencse mindig odafenn úszik. Ez a társaság soha nem esik le, s nehezen elegyedik az alulról jövőkkel. Ha a az újonnan érkező gömb elég forró, egy része összeolvadhat ugyan a felsőkkel, ám az a réteg ettől sem lesz tartósan vastagabb, s az alsó részei ereszkedni kényszerülnek. Ezt a felső réteget igen nagy erejű, mozgékony, intenzív újoncok tudják csak kibillenteni a pozíciójából, ekkor lecserélődik a fentiek összetétele, és az új gömbből válik ki az új, de ugyanolyan hűvös réteg.

A fentről ereszkedő, és a lentről emelkedő gömbök útközben soha nem tudnak elegyedni egymással. Olyan megesik, hogy a zuhanókat az alsók egy rövid ideik megtartják, ezáltal azonban ők is energiát vesztenek. A lefelé közlekedőket visszaemelni nem tudják, de a találkozás után már ők is csak kínlódva emelkednek a felszínig. Arra biztosan nem marad erejük, hogy kibillentsék a hűvös felső réteget a pozíciójából. Talán visznek némi kellemes meleget a fentiek rideg világába, de változást nem okoznak a rendszerben.

Ha kikapcsoljuk a lámpát, a folyadék, melyben az örökös helycsere az alsó melegítés hatására folyamatosan zajlott, lehűl. Az állandó emelkedés -süllyedés megszűnik, alul a massza passzív eleggyé olvad össze. A felső réteg, mely eddig a rendszer tetején, mint valami könnyű parafa úszott, csupán ekkor hajlandó alászállni. Ez a hideg lencse lassan, kegyesen, mint őszi falevél, hull alá, s formáját megtartva ül meg az alsó, együvé olvadt massza tetején.  Itt várja, hogy egy új, alulról jövő, energiában gazdag időszakban ismét az elsők között kerülhessen a rendszer tetejére.

Bottyán János generális, Rákóczi seregeinek fővezére Esztergomban élt, háza ma az Önkormányzat hivatali épülete. Alakját több művész megformázta, élete példaértékű a ma embere számára is. Martsa István szobrász (1912-1978), aki Esztergomban töltötte ifjúkorát, szintén nagy tisztelője volt a híres, csatát sosem vesztett generálisnak. Maga is katonaviselt ember lévén érdekelte az idős vezér alakja, több portrét, érmet, lovas kisplasztikát készített róla. Esztergom városa 1970-ben bízta meg a vezér lovas szobrának megmintázásával, melyet Bottyán apánk háza előtt, a Széchenyi téren állítottak fel 1977-ben. Pár évvel ezelőtt a teret újrarendezték, s a burkolat cseréje miatt a szobrot ideiglenesen eltávolították. Az új tervekben azonban nem szerepelt sem a visszahelyezése, sem egy új, méltó, az örökösökkel és a Képzőművészeti Lektorátussal egyeztetett pozíció kijelölése. Azóta a lovas szobor az Önkormányzat udvarán – a biztonság kedvéért jól kipányvázva - parkol az autók között.

Martsa István lebontott Bottyán János lovasszobra az esztergomi Önkormányzat épületének udvarán

 Bottyán tisztelői, valamint az alkotó régi barátai, örökösei szót emeltek e méltatlan állapot ellen, s tervek készültek a szobor újra felállítására. Számos lehetőség kínálkozott, ám az új térelemek nem tették már lehetővé, hogy a szobor az eredeti helyére visszakerülhessen.Kiváló alternatív megoldásnak tűnt a posta előtti térrész, mely jó benapozottságával, a Bottyán házhoz való közelségével ideális pozíció lehetett volna a mű számára. Azonban ide egy másik alkotó –ugyan megbízás nélkül- egy Géza fejedelem szobrot álmodott, s a területre egy kerek posztamenst, köré kőkorongokat építtetett.

Meg kell itt jegyezni, hogy történészek által bizonyított tény, miszerint Géza fejedelem az esztergomi várban élt és uralkodott, s abban az időben a polgárváros még nem is létezett. Ezért Géza szoborcsoportja sem történetileg, sem koncepciójában nem tartozik a város főteréhez.

 A Magyar Képző– és Iparművészeti Lektorátus többször kifejezett javaslata az, hogy a Széchenyi tér szabaduljon ki végre a szobrok, jelképek és bódék káoszából, engedje a Szentháromság szobrot érvényesülni, s a többi alkotás kerüljön alkalmasabb pozícióba. Nem támogatja újabb és újabb szobrok, térplasztikák elhelyezését Esztergom főterén. Ez vonatkozik Babits újra öntettett mellszobrára is, melynek például a Babits Általános Iskola környéke lehetne alkalmas hely – kevésbé frekventált városrészekben ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy ismét fémgyűjtők martalékává válik. A főtéren a névadó Széchenyinek szobrot állítani sem feltétlenül szükséges, vagy ha igen, a többi alkotás vizuális körzetétől távol. Így Géza fejedelem többalakos szoborcsoportja sem támogatott elképzelés a Széchenyi tér viszonylatában.

 A Lektorátus, a helyi civil szervezetek, az Esztergomba látogatók többször kifejezett véleménye, hogy a Széchenyi tér vissza kellene, hogy kapja eredeti, a városra oly jellemző harmonikus, barokk arculatát.

Lektorátusi zsűri és bejárás 2012-ben. Háttérben a Széchenyi tér kettős kereszttel, Szentháromság szoborral, Babits szoborral és vásárosbódékkal.

 E koncepció jegyében  a Bottyán szobrot sem a téren, hanem a Bottyán János utca és a Széchenyi tér találkozásánál, az árkádsor folytatásának vonalába képzeljük, mely mind a művész jogutódai, mind a Lektorátus szakértői, valamint a Városi Tervtanács építészei tetszését is elnyerte.  De, hogy a Bottyán utca felől érkezők ne a tekintélyes ló-popót nézzék utcahosszt, egy kissé elforgatva, a tér közepe felé irányozva állítanánk be a szobor tengelyét. Bottyán János lovas szobra így hajdani háza mellett, a róla elnevezett utca végén állva része, de mégsem része a Széchenyi térnek. A forgalmat nem akadályozza, megemlékezésekre, tiszteletadásra, koszorúzásra is alkalmas, és talán az esztergomiak is örömmel pihennek majd meg a környezetében elhelyezett padokon.

Makett a szobor lehetséges új pozícióival (a Bottyán János utca Széchenyi tér felőli vége)

Készítette Mújdricza Ferenc építész

Mivel Esztergom egyelőre korábban felhalmozott adósságainak törlesztésével bajlódik, az újra felállítás költségét közadakozásból kívánjuk előteremteni. Szerencsére a Bottyán szobor és talapzata viszonylag jó állapotban van – csupán néhány kisebb kőelem sérült meg. A felállítására kiszemelt terület burkolatának megbontása sem túl költséges és a szobor átszállítása sem tesz majd ki várhatóan túl nagy összeget, hiszen, talán ha 50 métert kell megtenni az önkormányzat udvarától a tervezett új helyig. Reméljük, sikerül a szükséges pár 100 ezer forintnyi összeget adakozásokból összegyűjteni, s a Bottyán szobor ügyét végre megnyugtatóan rendezni. Mindehhez természetesen az Önkormányzat Képviselő Testületének beleegyezésére is szükség lesz.

 A szoborrendezés kapcsán, az Önkormányzat udvarára száműzött, s a bokrok által lassan teljesen benőtt Julianus szobor - a nemrég elhunyt Hadik Gyula szobrász alkotása - is méltóbb helyre kerülhetne.  

Tavaly (2012-ben) a Józsefvárosi Galériában előadás-sorozatot tartottam "Eltűnő mesterségek" címen a kerület kézműves mestereiről, akik még utolsó mohikánként küzdenek a magyar iparosság becsületéért. Az előadásokhoz kisfilmeket is készítettem, ezekből mutatom be most Juhász Laci bácsit, a cipészmestert, aki a József körút átjáróházában kalapálja a cipőtalpakat.

Következő filmecském a Kun utcában dolgozó rugókészítő mesterről szól. Ő csak pár mozzanatot mutat be a mesterségből, mert nemigen fűlött a foga a filmezéshez.A film végén olyan különleges, igazi szakmai bravúrt igénylő rugókat láthattok, amilyenekért még külföldről is elzarándokolnak Fedor Gábor mesterhez.

Harmadik filmem Balla József kovácsmestert mutatja be, aki a Múzeumkert mellett, egy alagsori műhelyben üti a vasat, amíg még meleg...

Itt a blogban utolsóként (bár van még filmem a kerületi szűcsről, a fröccsöntőről, az üvegezőről, képkeretezőről, és kárpitosról is) a Corvin közben működő kristálycsiszoló mestert és segédjét mutatom be, akik szintén egy eltűnőben levő szakma utolsó képviselői (legalábbis itt a kerületben).