2010. szeptember 19-én délután a Műteremház ismét megnyitotta kapuját a KÖN -Kulturális Örökségek Napjai- alkalmából. A szobrászműteremben alkalmi előadótermet rendeztünk be, és Martsa Piroska szobrászrestaurátor három előre meghirdetett időpontban vetített képes előadást tartott a műterem múltjáról, jelenéről, terveiről.

Az eseményt több mint százan látogatták, a szobrászműterem nem is tudta befogadni egyszerre a vendégeket, sokan kívül rekedtek. Számukra a Martsa-unokák tartottak vezetést a festőműteremben, ahol M. Szűcs Ilona festő- és éremművész alkotásai mellett a nemrégiben itt zajló gyakorlati tanfolyam eredményeit is bemutattuk. Az ELTE művészettörténet-szakos hallgatói ismerkedtek egy héten át a képzőművészet materiális oldalával, s néhányuk Botticelli és Matisse-másolatát még meg lehetett tekinteni a műteremben. 

A vendégek reakciói sokszor meglepőek voltak, hiszen mi, akik itt élünk, természetesnek találjuk a műhelymunka sajátos világát. A látogatók nagy része elfogadta és érdekesnek találta, hogy például az ülőalkalmatosságok sokfélék és különböző stílusúak, hiszen onnan szereztük be őket, ahonnan tudtuk, de volt olyan, akit ez borzalommal töltött el és kifogásolta hogy a székeink nem egyformák.

Nos, a művészet nem a kockairodák és kockabútorok világa, az egyformaság ellen minden porcikánk tiltakozik. Minket ez a fajta elvárás alaposan megriasztott! Hogyan találjuk meg a kontaktust az olyan emberrel, aki az egyediséget borzasztónak találja?

Mindent összevetve azonban az esemény jól sikerült és a látogatók pozitív benyomásokkal távoztak, legalábbis nekünk ezt mondták...

 

 

 

 

Szerző: ipros  2010.09.20. 12:15 Szólj hozzá!

Címkék: piroska elte ilona m. szűcs botticelli matisse kön 2010 műteremház martsa

süti beállítások módosítása