A Martsa Műteremben jelenleg egy 1700 éves római kori freskó restaurálása zajlik. A Balácapusztán feltárt római kori villa egyik épületrészének már a római korban levert és elásott falképének maradványait találták meg a régészek, s a töredékekből  most megpróbálják rekonstruálni az eredeti látványt.

A munka egy nagy kirakóhoz hasonlít, csakhogy a darabok itt nem mindig - sőt, a legritkább esetben- illenek egymáshoz. A fiatal restaurátorokból álló csapat dr. Bóna István restaurátor vezetésével arra tesz kísérletet, hogy a vizsgálatok és korabeli analógiák segítségével összeállítsa és bemutassa a hajdanvolt villa festett falának látványát.

A töredékek között egy kakas, szöcske, élelmiszereket tartalmazó kosár, festett maszk, virágok, vízi növények alakjai rajzolódnak ki. A legizgalmasabb felfedezés egy apró, vakolatba karcolt szamár rajza, melyet talán egy hajdani gyerkőc firkálhatott a falra, miközben a tájat bámulta az ablakon át.

 

 

Szerző: ipros  2011.08.09. 00:58 Szólj hozzá!

Címkék: balácapuszta freskó

Közkívánatra írom meg ezt a kis történetet, hogy maradjon nyoma...

 

Jópár éve történt, még a Pannónia Film Vállalat volt a munkahelyem, a Kerék utcában. Tudjátok, animátor vagyok. Nem adminisztrátor, hanem animátor. Animációs mozdulattervező.

Persze már ez is egyfajta összehúzódott állapot volt a hajdani nagy és dicsőséges Pannónia Filmstúdió Hűvösvölgyi úti épületéhez képest, ahol a szinkronosokkal együtt léteztünk. Mert hiányzott a régi pannóniás nyüzsgés, a színészek és színésznők magán előadásai a büfében, a nagy röhögések, itt  Óbudán lassan mindenki csendes melankóliába merült. A társművészetek nélkül a rajzfilmgyártás játék helyett munkává szomorodott. De a tágas, zöld kert és barátságos belső terek mégis otthonossá tették számunkra a korábban valamilyen könyvkiadó által bérelt egyemeletes, fehér falú épületet.

Nos, ez a könyvkiadó, mikor kiköltözött, hogy rajzfilmeseké lehessen a sok apró szoba, otthagyott a folyosókon egy rakás könyvet. Szép kis könyvek voltak, pici, de minőségi kiadványok, színesek, jó papírra nyomtatva. Csakhogy nem magyar nyelven. Nyilván emiatt sem kellettek itthon már senkinek. Az ember meg úgy van vele hogy ami szép, azt nem szívesen dobja szemétre, és a "jó lesz az még valamire" ismerős érzése lett úrrá rajtunk, amikor elcsomagoltunk belőlük néhányat.

Sajnos azonban a magyar rajzfilmipar nehezen birkózott (és birkózik) a keletről jött vacakságokkal és a Pannónia ismét összébb kellett húzódjon. Mi is kiköltöztünk az emeleti szobákból és a földszinten, egy közös térben dolgoztunk tovább.

Magam is azon voltam, hogy összepakoljam a holmimat, csakhát ott volt az a sok kis könyvecske, amit már tényleg nem vihettem magammal, nem volt annyi hely odalenn. A saját dolgozó szoba helyett már csupán egyetlen rajzasztalnyi tér jutott mindenkinek.

Egy este, mikor már rajtam kívül szinte senki nem dolgozott az épületben, meglátogatott a sógornőm. Anikó társasági ember, művészi tornát tanít, s emiatt sok ismerőse van mindenfelé. Ahogy ott pakolásztam, leült a sötét folyosóra, és várta, hogy végezzek.

Akkor kerültek ismét a kezembe a könyvecskék és megkérdeztem: " Mondd, Anikó, nem tudsz ezekkel kezdeni valamit? Hátha van az ismerőseid között olyan, akit érdekelnének."

-Milyen nyelven is íródtak? - kérdezte, mire bizonytalanul kissé, de azt válaszoltam:

"Azt hiszem, svédül."

Ebben a pillantban a kihalt folyosó végén, a sötétből előbukkant egy magas, szőke fiatalember. Odaballagott hozzánk, majd tört magyarsággal így szólt:

"En sved vagyok, megnezhetem ezeket a könyveket?"

Leesett állal bámultunk rá, aztán a kezébe nyomtuk mind a 25 darabot.

Később Anikó megjegyezte: "Hm. Épp jött egy svéd..."

Nos, az eset annyira szürreális volt, hogy elmeséltem a barátaimnak is, akik jól szórakoztak rajta. Pár nap elteltével azonban egyre-másra hívogatni kezdtek:

"Képzeld, Piri -újságolta egyik is, másik is-, svédem volt! Épp szükségem volt valamire és szinte azonnal megkaptam! Vagy: "Képzeld, épp csak kimondtam, hogy kéne egy kőműves, és szembe jött egy régi kőműves barátom az utcán!"

Azóta baráti körben a Szentírásból ismert "Kérjetek, és megadatik néktek" (Máté evangéliuma, 4. fejezet, 5.rész) élményét mi már csak így nevezzük: "Svédem volt."

Legyen hát veletek is a svéd! (Aki óv és-véd!)

 

 

 

Szerző: ipros  2011.01.28. 01:27 Szólj hozzá!

Címkék: svéd

2010. november 25-én délután 4 órakor Józsefváros szobrairól tartok vetített képes előadást a Józsefvárosi Galériában (Budapest, VIII. József krt 70.)

A bevezetőben -szokásomhoz híven -, röviden szó lesz a szoborkészítési technikákról, majd a száznál is több alkotásból válogatva igyekszem bemutatani, milyen gazdag és milyen érdekes a kerület ebből a szempontból is.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Szerző: ipros  2010.11.22. 10:51 Szólj hozzá!

Címkék: józsefvárosi galéria martsa piroska józsefváros szobrai

 

2010. október 21-én a Józsefvárosi Galériában Józsefváros vasdíszes kapuiról tartottam előadást. A főleg lokálpatriótákból álló közönség megismerhette a kerület hajdan szebb napokat látott épületeinek kovácsoltvasból, vagy öntöttvasból készült bejárati díszeit. M. Szűcs Ilona, idén áprilisban elhunyt édesanyánk kezdett e témával foglalkozni. Pár évvel ezelőtt, 83 éves korában végigjárta a kerület majd minden utcáját, lefotózva és jegyezve azokat a kapukat, amelyeken említésre méltó vasdíszítmény található. Tervei szerint a józsefvárosi "Kék-könyvek" sorozat újabb kötete készült volna ebben a témában, melyre azonban az Önkormányzat már nem biztosított keretet.

Mamánk azonban soha nem adta fel, és rávett, hogy legalább egy előadásra való anyagot állítsunk össze. Aki ismerte, tudhatja, hogy neki nem lehetett ellent mondani, végtelen makacssággal ismételgette, hogy ez egy kötelezően elvégzendő feladat. Így aztán magam is elgyalogoltam a megadott címekre, hogy digitális fényképezőgéppel is megörökítsem a kapukat. Közben a "le a kalappal a Mama előtt" érzése töltött el, mert még nekem is igen megerőltető volt a sok utcát végigjárni, de hogy ő, 83 évesen hogy bírta, ez rejtély! De anyánk akaratereje legendás volt, sok fiatalt megszégyenítő kitartással tört a céljai felé.

Mostanra összeállt az anyag -több mint 150 kapu!-, melyet megkíséreltem felfogható módon, stílusok, alkotók szerint rendszerezni. Bevezetésképp a vaskovácsolásról, a vasművesség múltjáról is tartottam egy rövid ismertetőt. Mama sajnos már nem érhette meg a bemutatót, de mindenképpen tartoztam neki azzal, hogy megtartom ezt az előadást.

Józsefváros épületei és a hozzájuk tartozó vasmunkák nagyrészt az eklektika jegyében születtek, de található itt jónéhány szecessziós díszítmény is, méghozzá olyan utcákon, ahol sokan járnak, de talán még az ott lakók sem ismerik fel, nem értékelik. Lagalábbis a vasdíszek állapota erre utal.

A kerületben volt a világ más országaiban is megbecsült, híres Jungfer Gyula  kovácsműhelye és láthatunk is tőle itt gyönyörű, míves vaskapukat. Művészete más mestereket is megihletett, találunk olyan vasdíszítményeket, melyek az ő hatását mutatják. 

Józsefváros lakói nincsenek tudatában, hogy kerületük mennyi kinccsel bír, erre szerettem volna felhívni a figyelmet, s arra biztatni az itt élőket, hogy legyenek büszkébbek elődeik munkájára és becsüljék jobban értékeiket. 

Az előadást a közeljövőben megismételjük a Martsa Műteremben. Az érdeklődők jelentkezését a martsamuterem@gmail.com-on várjuk.

 

 

Szerző: ipros  2010.10.23. 13:08 Szólj hozzá!

Címkék: ilona szecesszió józsefváros eklektika józsefvárosi galéria jungfer gyula m szűcs józsefváros vasdíszes kapui martsa piroska

 

Martsa Alajos nagybátyám, a fotóművész, Esztergom első díszpolgára, könyvtárigazgatója személyes levelei között bukkantam erre a versre, amit nem igazi poéta, hanem egy szobrász írt. Csorba Géza a II. Világháború alatt, Esztergom ostromakor, vagy nem sokkal utána vetette papírra, a ma már Szlovákiához tartozó helység, Párkány asszonyairól. Csorba Gézát a munkaszolgálatosok közül menekítette ki nagybátyám, és élete végéig szoros barátság fűzte őket össze. Csorba nagy híve volt Adynak is, a Fiumei úti temető Ady síremléke az ő alkotása. Évekig dolgozott a József utcai műteremben, apám, Martsa István szobrász első mestere volt.

Annak megítélése, hogy ez a költemény mennyire tartozik a világirodalom legszebbjei közé, nem feladatom, mindenesetre érződik belőle a meghatottság és a bátor asszonyok iránti tisztelet. És a tanulság, amelyet mi, akik jóideje békében élünk, jó, ha tudunk. Mert az amerikai szuperhősös filmek nem azt a képet rajzolják elénk, amiről itt a szobrász ír: hogy a vész idején mennyire kifordul önmagából az ember, s gyáván nem az igazi ellenség, hanem saját társa ellen fordul. És arról, hogy mire képes a nő, ha igazán nagy a baj.

 

 

 

 

 

 

 

 

Csorba Géza

Öld meg fiamat, ha van gyermeked!

Krónikás ének Párkány asszonyairól

1944.


Ezerkilencszáz negyvennégy telén,
Mikor Esztergom nyögte az igát:
Romok alatt s a hegy pincéiben
Hol űzött és gyáva félelme lapult meg,
A bor helyében forrt a gyűlölet
Mely nem a német hordát marta szét
Hanem önnön testvérét adta fel,
Judás-kenyérért -lopván egy napot.

Alig volt ember, aki szívesen
Segített volna vízbe fulladónak,
Vagy lángra lobbant háznak ajtaját
Segített volna felszakítani.
Ember s ember közt nőtt a szakadék,
Dagadt, sepert a fertős, bűzös ár,
Felbolydult dicsvágy habzó tébolya.

A szeretet, mely kábult nemzetet
Viharban, éjben egykor összefűzött
Széjjelszakadt s haraggá változott.
Az árulás hóhérnak adta el
Az összetartás holt foszlányait,
Hogy hurkot kössön az igaz nyakára!

Így robbanthatta fel a bosszulás
A hidat: Párkány s Esztergom között,
S bár megbénult a testvér-kézfogás
S tekintetünknek jég s híd torlasza
szabott tilalmat – mégis eljutott
hozzánk a hír –talán szél hozta át?...
hogyan kergették el a németet
a tigrismerszű hős párkányi nők!

Zúgott, morajlott ádáz küzdelem:
A túlsó parton a szovjet hadak
Törtek keresztül a Garam vizén,
Angol bombázók Esztergom egéről
Szórták a kín, a halál magvait
De városunk tűrt, szűkölt tétlenül.

Mikor a germán kapca már szorult,
Az ezredes kiadta a parancsot:
Hogy Párkány népe fészkét adja fel,
S vonuljon vélük vissza napnyugatra.
A város megmeredt, szíve megállt,
S daccal felelt az úrkodó pribéknek:
-Nem ! Nem megyünk! Inkább itt pusztulunk!

De a parancsnok sem tágíthatott,
S a lakosságnak házi holmiját
Az ősi múltnak minden örökét
Teherkocsikra dobáltatta fel.
Hiába ám! –A nép ellenszegült,
S visszahordotta féltett holmiját.

A gőgös német dúlt-fúlt mérgibe
S a holtig őrzött házakba vonult,
Hogy elcipeljen mindent, mit talál.
Közeltusára fordult most a sor
A németek s az asszonyok között,
S amíg másutt a gyávaság simult,
Az egri csillag itt feltámadott!

Előkerült a fejsze és a kapa,
A forró víz s tűzhely parazsa
Zúdult, zúdult a betolakodókra!
Egy német tiszt most fegyvert ragadott,
Hogy támadóját véle leterítse,
A nő pedig felkapta gyermekét,
S pajzsul emelte fel maga elé:
„Öld meg fiamat, ha van gyermeked!”
kiáltott fel az asszony, s a bitang
bénult kezéből a pisztoly kihullt.
Villámként érte az anyai sikoly!

Estig gomolygott Párkány ostroma
S mire a nap leszállt, a németek
Megszégyenülten állottak odébb.

**********************
Kicsiny fiam! Anyádnak fegyvere!
Légy most is fegyver, népnek pajzsa és
Állj bátoran annak elébe most,
Ki álnokul új pusztítást agyal ki,
S kiabáld feléje, mint egykor anyád:
Hát ölj meg engem, ha van gyermeked!

A hős párkányi asszonyoknak szeretettel Csorba Géza
 

Szerző: ipros  2010.10.01. 14:44 2 komment

Címkék: esztergom géza párkány ostroma csorba alajos martsa ii világáború

süti beállítások módosítása